A Második Vámpírkávézó új fóruma

Magadban beszélni nem valami jó dolog, Nutsy...
Ez van, igen. Kifújt.

Egyet értek mind kettőtökkel. Kár, hogy ilyen hamar kifújt a dolog. De azért az jól lejött, hogy egyes társalgó partnerek inkább csak a realitás talaját szerették. A többiek meg amúgy sem nagyon aktivizálták magukat. Worrachal pedig más mélységű témákban szoktunk beszélgetni.

De, hátha hat valamit (mert a remény hal meg utoljára) ismételten feltennék egy olyan kérdést, ami mindenki által megválaszolható.

Ki mit tart vonzónak (vagy épen taszítónak) az itt tárgyalt lényekkel kapcsolatban?
(legyen ez bármilyen vélt tulajdonság, mely a feltételezett élethosszal, táplálkozással vagy vélt létformával kapcsolatos)

Kedves Sil!

Részemről örülök, hogy adsz ,még egy esélyt a társalgásnak, rajtam, ne múljon, én szívesen beszélgetek, bár előre mondom, sem pro, sem kontra nem tudok bizonyítékokat felsorakoztatni, csak elképzeléseim vannak, melyeknek nincs messzemenő orvosi és biológiai alátámasztásuk, sem nagy élettapasztalaton alapuló hátterük.

Mi a vonzó, ezekben a lényekben számomra? Nos, valójában magukban a lényekben semmi. Nem vonzódom, vagy érdeklődöm jobban irántuk, mint más értékesnek vélt, vagy tartott lények, emberek iránt. Miért vagyok mégis pont itt? Mert maga a feltevés, maga a lehetőség érdekel, hogy lehet egy másik életfoma, beszéljünk akár fizikai, akár más mivoltukról.
Hogyan, miért léteznek? Hogyan küzdenek meg a mi világi dolgainkkal? Hogyan látnak dolgokat, a történelmünket, a szokásainkat?
Nem a varázs, vagy a felkapott téma, az ami megfog. Nem hiszek a csodás földöntúli szépségű ideálban, elsősorban a gondolkodásuk, a felfogásuk érdekelne.
Ezért is van, hogy inkább, lelkes megfigyelő vagyok, mintsem vitapartner ebben a témában.

Vér, élethossz? Nos, ha feltesszük valóban a vér a kulcsmomentum és azt valahogy meg kell szerezni, akkor nagyon ideálisnak tűnik az az elképzelés, hogy vesznek egy kicsit innen onnan és a szerencsétlen útba esőnek csak néhány deci vérhiánya lesz, semmi egyéb baja. De ez elég idealista dolog nem igaz? Ha valóban az életben maradáshoz kell, és a saját nyakunk, vagy szeretteinké a tét, már nem annyira idealizást a kép.
Élethossz? Alkalmazkodni a folyamatosan változó dolgokhoz, a rohanó és fejlődő világhoz azért nem egyszerű, még egy emberöltő alatt sem. Persze milyen csábító a hosszú élet gondolata, de mindennek van árnyoldala, ennek is.

Nos, előre szóltam, nem várhat senki tőlem egyetemi székfoglalót a témában, maximum kérdéseket és érdeklődő gondolatokat, amelyek naivitása ha bárkit sért, nos engedje meg nekem azt az önzést, hogy ebből kiindulva nézzem a világot.

Ez nálam elég sokrétű dolog.

Mint ténylegesen létező dolgokat megtapasztaló, azt mondom, hogy semmi nem vonz konkrétan a vámpírokban, más hasonló entitásokról is ugyanolyan szívesen beszélgetnék. Mint ahogy teszem is, ahogy Sil megjegyezte, kissé más mélységekben, mint ez a fórum.
A valóság közel nem olyan ...hm, "szép", mint az ábránd. Közvetlen "élmény" engem nem érhet, de ha mégis érne, akkor kíméletlenül védekeznék. Közvetettben a tudásvágy, tapasztalatszerzés és csere vonzana. Taszítónak semmi esetre sem találom, csak annyi, mint egy piócát lepöckölni, nem lehet rá undorodnom vagy bármi negatív érzelmet táplálnom, hiszen a körforgás része, és a dolgát végzi. Valamint én se vagyok kisangyalka, én is elveszem, ami nekem kell, és dolgom végzése közben nem csak jót cselekszem. (Magyarul: nem tollas a hátam.)

Ha mint ábrándozó nyilatkozom, a köréjük szőtt neoromantikus stílust nézem, a rejtett, de mégis egyértelmű szexuális-misztikus szimbolika vonz. Gondolok itt az alapvető és nyilvánvaló szimbolikától (vér-halál, vér, mint élet, vörös szín, mint termékenység, fekete, mint vég, holtak, lélekszimbolika, halálkultusz, etc) egészen a finoman cizellált megjelenítődésig, (mint mondjuk a mostani, androgün, biszexuális hímben megnyilvánuló szexualitás, összefonódva a vérrel és halállal - elég erős szexuálmágikus utalások.)
A mögöttes miszticizmus mindig is párosba állította szex-halál szimbólumokat, ez elég régi keletű dolog, úgy a mágiával egyidős. Az örök élet momentuma valós okkult szimbólum, melynek a vámpírok kétségkívül hathatós megjelenítői, ha eltorzul, meggyengült formában is.
Röviden és egyszerűen, hogy az átlag fórumozó is értse: a mögöttes miszticizmust találom vonzónak, valamint az általa megjelenített szexualitást is (a kettő elválaszthatatlan mondjuk.)

Nutsy... Itt senkinek sincs pro-kontra betonkemény érve. Lehetnek megérzések, vélemények, de nagyon sok minden más, egyébként betonkeménynek ítélt, terület is könnyen megingathatóvá válik, ha az ember elkezd komolyan kérdezősködni. Vegyünk csak egy viszonylag érthető példát. Az elmélet szerint, ha gyorsabban tudok menni, mint a fény, akkor visszafelé tudok haladni az időben. Ez egy elfogatott hipotézis. De se pro-se kontra bizonyíték nincsen rá. Így játszunk a feltevésekkel. Mi is ezt tesszük itt.

Szerintem ugyan olyan alapja lehet az ő létezésüknek, mint a mienknek. S ugyan ezen feltevés alatt értem az össze többi entitást is.

Engem érdekel az ő világuk, milyen törvények szerint élnek, ténylegesen létezhetnek-e a mi világunkban, ott is csak kevesen hajlandóak-e elfogadni a mi létezésünket. Miben különböznek az embertől. Kíváncsi lennék, hogy a vér tényleges fizikai vételére van-e esetleg szükségük, vagy ez csak a "mi" fejünkben állt össze így. Tényleg létszükség-e a mi életerőnk a fennmaradásukhoz, vagy ez is csak az emberi ego és félelem-a-hasztalanságtól érzés következménye.

Engem sem vonz semmivel jobban egy vámpír, mint egy tündér vagy egy kobold. De én szeretném a lényüket is megismerni. Ők, mind, annyira mások-e. Képes lenne-e az ember (most még biztos nem) együtt élni (legalább) a létezésük tudatával. Illetve ők képesek lennének-e velünk élni. Köztünk is vannak-e olyan szkeptikus lények, mint amilyenné az ember vált. Ha egy azon síkon élünk, ők belátnak-e a mi fejlődésünkbe.

Szóval, mint tudjuk (vagy legalábbis a többség sejtheti) kicsiny (vélt) valóságunk sem egy leányálom. De ettől még nyugodtan lehet akár máshol máshogyan. Lehetnek más fejlettségi szinten (alacsonyabb, magasabb). Lehetünk mi oly' furcsák, mint ők nekünk. Vagy csak azért, mert ismeretlenek számunkra? Meg kell-e érni mindenkinek, vagy...
Minél több kérdést mondok ki (írok le), annál több jut eszembe. De, mint ismerjük a mondást, "mikor elfogynak a kérdések, elfogynak a válaszok is"

Én, bevallom, egyre nyugtalanabb vagyok. Valami lóg a levegőben. Érzem, tudom és látom. Olyan, mintha valami, amit eddig elnyomtunk, most elégelte volna meg, és kívánná vissza saját terét. Szóval változik a világunk és vele együtt mi is.

Tudom, kissé zavaros a dolog, de a lényeg: annyi minden érdekel, ők maguk, a misztikájuk, mi az ami összeköt minket, s mi ami elválaszt.

Véleményem szerint a mi világunk s az övék ugyanaz a világ, csak bizonyos rétegei nem érzékelhetőek minden lény számára. Hogy egy bonyolultabb metafizikai elmélettel hozakodjak elő, a világ olyan, mint egy többdimenziós épület. Az emberek mondjuk a kétdimenziós lényecskék, számukra létezik jobb és bal, előre-hátra, de a fel és a le fogalma nem. Akár egy rajz, amire egy négyzetbe rajzolunk pálcikaemberkéket. Mi, a rajzoló belenyúlhatunk a kis négyzetszobájukba anélkül, hogy a falakat, ajtókat, ablakokat érintenénk, akár egy teljesen zárt szobába is behatolunk, számukra érthetetlenül:ők nem érzékelik, hogy felülről nyúltunk be, hiszen ezt a dimenziót nem látják.
A hasonlóság persze nem ennyire éles, de jól példázza, mire gondolok. Bizonyos síkoknak vannak bizonyos törvényszerűségeik, a síkok pedig egymásban, egymást átfedve léteznek. A mikroszkóp felfedezése előtt nem láttak a baktériumok világába, és meg voltak győződve, hogy a betegségeket rossz szellemek okozzák:számukra láthatatlan lények. Végeredményében igazuk volt.
A legtöbben közülünk sose láttak baktériumot, vagy vírust, mégis elfogadjuk, hogy a betegségeket ezek okozzák...
Ugyanígy eljöhet a napja, amikor az átlag ember elhiszi annak, aki beleláthat, hogy milyen lények nyüzsögnek még a világunkban emberi szemnek láthatatlanul.
Ez a nap nem most lesz. De közeledünk hozzá.
A legtöbben még mindig csakis a fizikai megnyilvánulást fogadják el egyedülinek, és mást elképzelni sem bírnak, illetve nem akarnak, mert azt nem találják olyan izgalmasnak, mint mondjuk egy hús és vér lényt.

Abban látom, megegyezhetünk, hogy mindenkit a tudásvágy ösztönözne a vámpírok és más lények megismerése felé. Kérdés, hogy ha a tényleges tudást megkapnánk, el tudnánk-e fogadni azon túl, hogy egyáltalán felfogjuk.
Mi kellene ahhoz, hogy elfogadjunk egy számunkra nem törvényszerű, a világunkat alapjaiban megrendítő, eddig elképzelhetetlen tudást?

Az én legalapvetőbb aranyszabályom a "semmi sem az aminek látszik". Így igaz, hogy nem sok stabil pontom van, de nem is tud eltűnni a lábam alól a talaj.

Szerintem sokkal többen vannak, kiknek jobb így. De miért ennyire homályos? (na jó, ez egy költői kérdés volt, annak is elég bugyutácska )

Nagyon sok dolog van, amit (bármennyire is próbálkozom) nem tudok megérteni, és elfogadni is elég nehéz, az emberekben. Mindez a hozzáállásukban és a természetükben rejlik. Olyan szívesen látnám, hogy rájönnek, az ő kicsiny világuk bizony merőben más, mint az képzelik. De nem véletlenül váltam olyanná amilyenné. Na mindegy. Ez nem is tartozik ide.

Egyáltalán nem off. Hisz ez a fórum arról szól, ki hogyan látja ezeket a lényeket, akik sokak számára a küszöböt jelentik a természetfeletti felé. Ahogy őket látja, az leképezi azt, hogyan viszonyul a természetfeletti felé. És ez visszafelé is érvényes. Azért is látom így a témát, ahogy, mert megvan a kitapasztalt rendszerképem, amin át szemlélem, mindig is megvolt, ezzel érkeztem. De a legtöbbeknek nincsen. Gondolj bele, hogy mi az, amit a közvetlen fizikai világból megtudhat egy ember a mágiáról vagy az inhumán entitásokról. És itt kell elképzelni, hogy igenis nem tud semmi mást, nincs vagy nagyon mélyen alszik a beépített "radar", ami jelezne. Összefoglalom, mit nyomnak le a torkán nulla éves korától fogva:filmek, képregények, szerepjátékok tanulságát. Van fekete és fehér mágia, létezik a gonosz(különben kit győzne le a hős?) a mágia azt jelenti, hogy vagy egy bottal hadonászva megszegem a fizikai törvényszerűségeket, vagy azt, hogy kanalakat hajlítok a tekintetemmel. A természetfeletti képesség jelölése a fizikai erő megnövekedésével egyelő: háztetőkön ugrálás, harci képességek hirtelen felbukkanása, testi változások mutációval, etc.

Nincs másra támaszkodniuk, és természetüknél fogva elhiszik a komolyabb, vagy akár nem annyira komoly kitalációkat, mert ha érdekli őket ez a szegmens, úgy érzik, muszáj valamire támaszkodniuk, megszokták a készen kapott rendszert és magyarázatot. Ezért aztán a neoboszorkány marhaságoktól kezdve a filmeken át egészen a szerepjátékig mindent benyelnek és alapnak tekintenek, mind a vámpírok, mind az egész természetfeletti téma kapcsán.
Ez lehet finomabban árnyalt, valamicskét érez az illető, valamit azért sejt, és csak azt fogadja el ezekből, ami nagyon tetszik neki. Belőlük lesznek a féltudók, tűrhető mágiaelmélet alappal, megspékelve néhány iszonyú tévedéssel, amiből hibák és téves utak rajzolnak ki szomorú véget.
Vagy a másik út, hogy mivel érzi, hogy az egész sántít, és nincs más helyette, nem tud róla: az egészet a mese kategóriába rakja és elutasítja.

Ha végigolvassuk a fórumot, mindegyikre találunk példát, és tisztán kirajzolódik ez.

Nekem nem kell bemutatni, mennyire fontos, hogy meg tudd beszélni valakivel Te is tudod. S megint minden csak gyűlik...Ugyan magyarázat nincs rá, de legalább elfogadás van. Egyszóval, "Boldogok a tudatlanok" a többieknek meg marad az elfogadás, vagy az elutasítás. De akinél működik az a "radar" az ha akarja, ha nem fogja a jeleket.

Szerintem szélsőséges esetekben előfordulhat akár (csekély) fizikai változás is. De leginkább a lélek az, mi megváltozik. 8 éves kicsi lányom, minap igen meglepett. Mikor a szemről beszélgettünk, mint szerv és én mondtam, hogy az páros szerv, akkor közölte velem, hogy neki 3 van belőle. Pedig nem olyan a környezetünk, hogy ezt hallhatta valakitől. Utána pedig mondta, hogy nem érti a világot. Mert, "mi egy golyóban (benne, nem rajta!) élünk és ennek kellene értelmének lennie, de én nem látom." Még magyarázta ezt a mondatát, hogy nem lehet, hogy csak mi vagyunk, meg, hogy ez így nem kerek. Én meg csak pislogtam. És, hogy ő nagyon másnak érzi magát, mint az osztálytársai és, hogy ezt biztos nem értem, mert ő sem. Aztán bementünk a suliba (ment edzésre) és nyitva volt a védőrács, erre ő "mért nem csukják be, mikor ki fog jönni a labda?" és kb 0,5 perc után tényleg jött a labda (lehetetlen szögekben pattant - direkt sem sülhetett volna el jobban) pont hozzánk. Mindez 1,5 óra alatt.
Sajnos mivel én sem vagyok teljesen tisztában a dolgokkal, így nem tudom segíteni, csak megérteni azt, mit érez.

Persze mindez lehetne a véletlen műve is, ha nem lennének a gondolatai és érzései kísértetiesen hasonlóak az enyémhez.

Nekem most vett egy elég érdekes fordulatot a fizikai érzékelésem. Nehéz ennyi új élményt feldolgozni. Olyan, mint egy kirakós, aminek, nem, hogy egész képe nincs segítség képen, de a darabjai is csak egyesével kerülnek elő.

Na jó, az illetékesek értik miről beszéltem, a többeknek meg csak annyit, jó nekik...

Tudod a mailcímem, Sil...
Amúgy meg ne gondold, hogy jobb nekik.
Mivel csak értelmes, lélekkel rendelkező lények, akikben benne van a szikra, egész életükben a rejtett, dugdosott hiányérzet szakadéka tátong odabenn, amit akárhány szép kocsi, ruha, lakás vagy ház, tucat gyermek, szerető, tengerparti utazás vagy más egyéb sem tud betömni soha. Pluszban pedig sokuk teljesen ki van szolgáltatva prédának, és szépen el is kapja valamelyik féreg: betegség, szenvedély, mánia, lelki nyavalya, őrület, vagy más egyéb formában, egyéniségük szerint.
Lehet, hogy úgy érzed, te nagyon szívsz, de nagy valószínűséggel erős maradsz és egészséges(az örökletes betegségek és a káros környezetei hatások, szóval a "természetes" dolgok és balesetek minket is kijátszhatnak, de amúgy szinte halhatatlan vagy, stílszerűen az oldalhoz igazítva a kifejezést), semmiféle lelki kín nem tör meg, semmi el nem veheti a lelked lángját.
Míg egy átlagember legalább két-három lelki szarral küzd, plusz a teste sem szolgálja jól, és nyakába kerít legalább egy "vérszívót", hogy az oldalhoz hűek maradjunk ismét. A törvényszerűségek nemtudása nem ment fel a következmény alól.
Mindeközben persze Látszólag boldog tudatlanságban létezik. Ezt kívánod te is?
Noh, ne offoljunk akkor se, ha senki nem lézeng erre látható módon.

Szóval léteznek vámpírok? Hogyan lehet egy emberből vámpír? Hol találhatóak ? Pl én találkozhatok egy vámpírral?

Scorpius írta:

Szóval léteznek vámpírok? Hogyan lehet egy emberből vámpír? Hol találhatóak ? Pl én találkozhatok egy vámpírral?

Nekem is lennének kérdéseim.
Most ha valaki válaszolna ezekre a kérdéseidre, akkor elhinnéd? Miért gondolod, hogy az ilyen tudást fórumokon osztogatják? Ennyire netnemzedék ez, hogy ha mondjuk Isten létéről töpreng, akkor a megoldás számára nem az, hogy elmélkedik, meditál, keresi magában és a világban a választ kemény munkával és kitartással, kinyitja a szemét, és megvizsgál mindent, levonja a következtetéseket, stb, hanem fölmegy a netre, aztán megkérdezi: Van Isten?
És akkor valaki válaszol neki, és akkor megnyugszik abban, amit az a teljesen ismeretlen mondott hasraütésre, vagy egy játék alapján, vagy direktbe átverésből?

Igen, Worrach, ennyire... sőt. Nem csak felmegy, megkérdezi, elhiszi. De megnézi és elhiszi. Mert minden "normális" ember arra megy amerre a legkisebb ellenállást látják. Egy bohóc alapon. S mivel a fórumokon (és filmeken) osztogatnak hideget-meleget, így mindenki kedvére szemezgethet. Ez az amiről nem is oly' rég írtam. Mert ez az egyszerűbb és a könnyebben elfogadható. Azok a bizonyos fizikai részek.

Mellesleg no comment.

Üdvözletem mindenkinek!

Szomorúan pislogok a képernyőre,mert nem látom jelentkezni a régi tagokat a tavernon, pedig szivesen beszélgetnék velük.

Ó meg egy kis technikai hibát vettem észre nem tudom másoknál is ugyanez van-e de nálam még 2010 októbere van

Már minden és mindenki elveszett? Ennyi volt a paradicsom.

Nutsy írta:

Már minden és mindenki elveszett? Ennyi volt a paradicsom.

Nem, de mint már mondtam, részemről nem szokásom magamban beszélgetni...illetve hogy pontos legyek, ahhoz nem kell fórum.

Részemről csatlakozom az előttem szólóhoz...

Kedves Worrach és Sil!

Én is sajnálom, bár jószerével csak mint lelkes olvasó vettem részt a tavern életében, de szívesen láttam a hozzászólásaitokat, mert úgy gondoltam, jóval többet tudtok, gondoltok erről a világról, mint én és ugye nálunk okosabbak, tapasztaltabbak, vagy csupán nyitottabb szellemű személyektől tanulni, vagy megismerni elgondolásaikat nem annyira rossz dolog. Megértem, hogy sokan csak a "nagy titok" megoldásáért jönnek ide, de azt már annyian és annyiszor kifejtették, hogy ha létezik is titok, annak a megoldását nem itt és nem így kell keresni. Minden esetre személy szerint örültem, hogy elgondolásaitokat olavshattam és illesztgethettem a magam kis világnézetébe, elgondolásaiba, habár partner a beszélgetésbe nem tudtam lenni, inkább csendes szemlélő.
Mint állandó reménykedő, most is adok azért még egy halovány esélyt annak, hogy egyszer még visszatér, aki kitalálta a tavernt és bokros teendőink mellett visszatérhetünk ide beszélgetni, vagy részemről inkább szemlélődni. Üdvözlet Mindenkinek!

Nutsy írta:

Kedves Worrach és Sil!

Én is sajnálom, bár jószerével csak mint lelkes olvasó vettem részt a tavern életében, de szívesen láttam a hozzászólásaitokat, mert úgy gondoltam, jóval többet tudtok, gondoltok erről a világról, mint én és ugye nálunk okosabbak, tapasztaltabbak, vagy csupán nyitottabb szellemű személyektől tanulni, vagy megismerni elgondolásaikat nem annyira rossz dolog. Megértem, hogy sokan csak a "nagy titok" megoldásáért jönnek ide, de azt már annyian és annyiszor kifejtették, hogy ha létezik is titok, annak a megoldását nem itt és nem így kell keresni. Minden esetre személy szerint örültem, hogy elgondolásaitokat olavshattam és illesztgethettem a magam kis világnézetébe, elgondolásaiba, habár partner a beszélgetésbe nem tudtam lenni, inkább csendes szemlélő.
Mint állandó reménykedő, most is adok azért még egy halovány esélyt annak, hogy egyszer még visszatér, aki kitalálta a tavernt és bokros teendőink mellett visszatérhetünk ide beszélgetni, vagy részemről inkább szemlélődni. Üdvözlet Mindenkinek!

Köszönjük az elismerést és a lelkes olvasást, kedves Nutsy!
Sajnálom én is, hogy nem lehet jót beszélgetni, de nagyjából erre számítottam, sőt, ez a fórum még túl is szárnyalta eddigi tapasztalataimat. Itt még lehetett legalább nagyjából. A legtöbb ezzel foglalkozó fórum és oldal finoman szólva is marhaság, és sikitózós tinik gyülekezőhelye.
A fórumoknak azonban a beszélgetés a lényege, ha a tapasztalataim akarom megosztani, akkor írok egy novellát vagy regényt.

Kedves Fórumozók!

Őszintén sajnálom, hogy ennyire elhanyagoltam a fórumot. Be kell vallanom, az utóbbi időben a figyelmemet inkább az emberi kapcsolatok kielemzése kötötte le, mert hirtelen rádöbbentem, hogy még önmagamat sem ismerem eléggé ahhoz, hogy más emberekről egy tiszta képet alkossak – egy „másik” világról meg pláne…

„Szóval léteznek vámpírok? Hogyan lehet egy emberből vámpír? Hol találhatóak ? Pl én találkozhatok egy vámpírral?” /Scorpius/

Kedves Worrach, gondolom a haladásvágy is közrejátszik. Hiszen miért is lenne szükséges elgondolkodnunk valamin, amit egyszerűbben is megtudhatunk? Fölösleges időpazarlás. Ha van Valaki Más, aki gondolkodik helyettünk, majd megosztja velünk tapasztalatait, mi ugyan minek törnénk magunkat? – Mert elméleteket felállítani, vagy rájönni valamire magunktól, nehéz. Miért is ne könnyítenék meg a maguk dolgát? (-:
Azonban igazán csak úgy lesz saját és teljesen érthető egy gondolat, hogyha mi magunk próbálunk rájönni a megoldásra, és elméleteket állítunk fel ennek érdekében. A feltételezéseinket majd megcáfolják páran, hiszen nem vagyunk mind egyformák, így lehet, hogy mindenki egészen másként látja majd ugyanazt a dolgot. Végül sok beszélgetés eredményeként a két – vagy több – beszélgetőpartner megegyezhet egy, mindannyiuk által elfogadott véleményben (Már amennyiben vitapartnereink nyitottak mások nézőpontjaira is).
Ez persze egy hosszabb folyamat, melyhez kitartásra, kreativitásra, nyitottságra, sőt akár saját véleményre is szükségünk lehet. (: Így hát természetesen egyszerűbb kétségek nélkül elhinni bármit, mint állást foglalni, és együtt gondolkodni a többiekkel.

Sajnos költői volt a kérdésem, hogy miért is nem gondolkodnak az emberek sokszor.
Igazából azt nem értem, miért jobb a kényelmes szellemi tunyaság az izgalmas felfedezéseknél? De talán erre is van válasz: ami nem megy, az nem kell erőltetni, pl gondolkodás. :-D
Minden esetre nem irígylem ezeket az embereket, hogy el lehet adni nekik a Lánchdat ötször... igencsak kellemetlen életük lehet így. Az sem könnyíti meg, ha csak az úgymond "misztikus" dolgokhoz állnak így hozzá. Sőt, így támadnak a fanatikusok, a csőlátásúak és az önjelölt szellemi guruk is. A nagyobb baj az, hogy viszonylag sokáig is elhúzhatják így a létezésüket, szennyezve a spirituális környezetet.

Talán egyszerűen csak vannak gyakorlatias emberek, akik ugyan kíváncsiak, de nincsenek saját elképzeléseik. Rendben, mindenkinek kell valami alap, amiből kiindulhat, és ez akár egy másik személy ténynek vélt véleménye is lehet…, de a felfedezés öröméhez az tényleg nem hasonlítható (:
A másik pedig, hogy sokan még naivan hisznek abban, hogy az emberek többsége megbízható, és önzetlenül segítőkész. De ahogy mondani szokás: saját hibájából tanul az ember.

Hinni, remélni, vágyni, kutatni. Én is hittem, kicsit a magam módján kutattam és szerintem nem rossz, ha valaki megpróbál a nála tapasztaltabbak, vagy annak tűnök nyomdokain elindulni. Nem feltétlenül jelenti a másik véleményének tökéletes elfogadását, csak egy kiinduló pontot, ahol talán még nem érzi magát az ember késznek a vitára, vagy saját kis nézőpontjának a nagyközönség elé tárására. Ez nem feltétlenül lustaság, véleményem szerint, inkább óvatos előre haladás, és még így is szép nagy pofonokat lehet összeszedni. Nah igen, jöhet a kérdés, ki a a nagyobb és becsülendőbb kutató, aki nézegeti otthon a képeket, meg a nagy elődök bölcsességeit, vagy beleveti magát a dzsungel sűrű ismeretlenébe. Ezt mindenki döntse el maga. Én nem nagy bölcs megmondó elmékre vágytam, csak valakire az út elején. Nos ezt megkaptam, egy szép évet a közös úton, aztán a szép nagy füstölő vonatot a képembe. Hogy befejezzem ezt a képet, tök mindegy, hogy otthon nézegeted a képeket, vagy a dzsungelben toporogsz, ugyan annyi esélyed van, hogy megsérülsz.

"Hinni, remélni, vágyni, kutatni." Ez az ember célja az életben? Mi az ember feadata, mik a lehetőségei? Mi tulajdonképpen a "lét" értelme? Egy percnyi boldogság, amit az ember egy életen át keres?

„A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik? ez belékerűl
Évezredek vagy tán évmiljomokba,
De bizonyára meg fog érni egykor,
És azután az emberek belőle
Világvégéig lakomázni fognak.
A szőlő a napsugaraktul érik;
Mig édes lett, hány napsugár
Lehelte rája élte melegét,
Hány százezer, hány miljom napsugár?...
A földet is sugárok érlelik, de
Ezek nem nap sugárai, hanem
Az embereknek lelkei.
Miden nagy lélek egy ilyen sugár, de
Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem;
Hogyan kivánhatnók tehát, hogy
A föld hamar megérjék?..."
/Petőfi: Az apostol/

A Föld egy hatalmas gyümölcs, érlelője pedig az emberek lelkének sugara. Rendben, de mi van akkor, ha születnek ugyan "nagy lelkek" és elméletek, de bizonyos kérdésekkel kapcsolatban a választ, a Tudást hiába kergetjük, sosem lehetünk biztosak az elméleteinkben, maximum állást foglalhatunk és vitatkozhatunk, eszmecserélhetünk. Mi van akkor, ha mi "csupán" a tudni akarásra vagyunk képesek? Akkor hogyan viszik előrébb az emberiséget ezek a nagy lelkek?
Mondjuk mi vagyunk azok a bizonyos két dimenziós emberek, akik csak szélességgel meg hosszúsággal rendelkeznek, azonban egy 3 dimenziós ember bármikor belenyúlhat a világunkba, számunkra érthetetlenül. Magyarázhatjuk ugyan a természetfelettivel, de talán sosem fogunk rájönni a helyes válaszra. A helyzeten az sem változtatna, ha valaki elénk dobná a magyarázatot: "létezik vastagság is". Hiszen nem biztos, hogy képesek lennénk elképzelni, megérteni.
Rengeteg megválaszolatlan, felfoghatatlan kérdés marad. Éppen azok a kérdések, melyekre leginkább keressük a választ. Nekünk pedig megmaradnak a teóriák, a feltevések, amik igazán szépek, és becsülendők, de akkor is megfogalmazódik egy kérdés bennem: Miért csak a tudásvágyra lettünk teremtve?
Lehet, hogy ezek mind buta kérdések, és hogyha átlátnám több generáción keresztük az emberiség tevékenységét, máshogyan tekintenék a dolgokra. Talán abba a hibába estem, hogy csak egy emberéletet emeltem ki a sok közül, holott az "Egészet" mindig rengeteg apró részlet alkotja.
Azt hiszem, leragadtam egy szemszögnél. Ígyhát kíváncsi lennék mások gondolataira is, hátha más szemszögből nézve mindjárt értelmet nyernek a dolgok...